...az nem egészen normális. Nem tervezett, de hosszúra sikeredett szünet után egy rendkívül hosszú vonatozás élményét osztom meg a T. Olvasókkal. Állítólag eléggé elvetemültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki képes legyen hajnali 3-kor útra kelni, csak azért, hogy eljusson egyszerre két "világvége" vonalra is, hogy aztán este tíz óra felé érjen újra vissza kiindulási állomására. Nos, a hülyeségért nem kellett messzire mennem, Division by zero topiktárssal vágtunk neki a megatúrának.

Hajnali 2 óra 40 perckor jelentkeztünk utazási szándékkal a Nyugatiban, a pénztárban természetesen egy lélek sem állt sorba, így a jegyvétel hamar megvolt. Elég érdekes élmény éjszakai járattal vonatozni indulni, és bevallom őszintén, nem ez volt az első ilyen korai indulásom, de azt majd esetleg legközelebb írom meg. A percek ilyenkor hajnalban ólomsúllyal lépdelnek, alig akar elcsoszogni az a 20 perc az indulásig. Persze a szolnoki személyvonat kb. 10 utasával együtt mi is bóbiskolni kezdtünk. Cegléden viszont leszálltunk a vonatról, mert a debreceni személy innen startol, és kényelmes helyet akartunk magunknak arra a vonatra is, ami sikerült, hiszen az egykori 1. osztályú kocsiból lefokozott kocsiban elterpeszkedhettünk a fotelokban. Lassan meg is virradt, az óra már öt felé járt, és újabb csendespihenővel elsuhantunk Debrecenbe. Az izgalmas rész nekem mindig akkor kezdődik, mikor kiérünk a felsővezeték alól. Itt sem volt másként, 7 óra 15 perckor az M41 2170-es mozdony vontatta személyvonatunk kigördült Fehérgyarmat felé.

Mintegy 2 óra 20 perces taktakk-taktakk után befutottunk Fehérgyarmatra. A vonal tulajdonképpen a Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta vonal része, ám több darabra van osztva menetrendileg. A vonatok egy része csak Nyíregyháza-Mátészalka között jár, Mátészalka és Fehérgyarmat között a Debrecen felől jövő vonatok járnak, Fehérgyarmat és Zajta között pedig egy szóló Bz motorkocsi ingázik. 

Fehérgyarmatról némi várakozás után indultunk neki a Világvégének, és a Nyugatiból történt indulás után röpke 7 óra 52 perces menettartamú utazásunk Zajtán véget ért. Zajta arról híres vasútbarát berkekben, hogy az ország jelenlegi legkeletibb vasútállomása, egyébként "világvége", azaz zsákvonal, innen vonat tovább nem megy. Ezen kívül vasárnap van közvetlen vonat innen Budapestre, mégpedig elővárosi, úgynevezett Posta-Bhv kocsikkal. Szerény véleményem szerint emberiesség elleni bűntett ilyen távolságra Posta-Bhv-t közlekedtetni, de úgy tűnik a döntéshozók még nem nagyon utaztak ilyennel, főleg nem ekkora távon...

Zajtán csendes az élet, szolgálat nincs, jegykiadás is csak hétvégén - a kalauzunk elmondta, hogy vasárnap bizony szép számmal utaznak a környékbeli falvakból Debrecenbe és a fővárosba diákok, ilyenkor már itt szépen megtelik a vonat. Utazásunkkor, szombati napon a szóló Bz-n alig voltak. Az állomásépület szép régies, az állomás egykori fényesebb múltjáról tanúskodik, mikor a vasút még Mátészalkától Szatmárnémetiig ért. A trianoni döntés kettévágta a vonalat, ezzel sokadrangú zsákvonallá degradálva azt, ami korábban régiós összekötővonal volt.

No, Zajtáról 11 óra 8 perckor már visszafelé is haladtunk, a másik világvége felé. Jegyünk Zajtáról Mátészalkán át Tiborszállásig szólt. Fehérgyarmattól félelmünk beigazolódott, Posta-Bhv-ban utaztunk, szerencsére csak Mátészalkáig. Onnan a 3025-ös MDmot és szerelvénye vitt minket Tiborszállásig, ami ugyan teljesen nem világvége, hiszen itt meghagyták az összeköttetést Nagykároly felé. Napi másfél pár vonat át is jár Nagykárolyba. Egykor - néhány menetrendi időszakkal ezelőtt - még Ágerdőmajorig mentek ki a vonatok, de ott még annyi sincs, mint Tiborszálláson, utóbbi állomás környékén legalább ott a falu, Ágerdőmajornál pedig szinte semmi sincs. Tiborszállás megálló-rakodóhely, a rakodóvágány vágányzáró sorompókkal védett. Az épületet - amely egyben határállomás is - szépen felújították. Az MDmot megáll, és némi várakozás után indul is vissza, személyzet, pénztár nincs.

Tiborszállás felé tudtuk meg a nagyecsedi állomás forgalmistájától, hogy a vonatablakon át tilos fotózni, különösen az állomásépületet. Természetesen a hangnem miatt kénytelen voltam panaszt tenni, az ügy számomra megnyugtatóan lezárult.

MDmot-unkkal egészen Vásárosnaményig mentünk, ahol az állomási utastájékoztató tábláról megtudhattuk azt is, hogy a Hajdu IC Zágrábba közlekedik innen... :)

Láthattunk itt birodalmi kocsikat is, vendégforgóvázon, közvetítőkocsival közrefogva. Az orosz széles nyomtávú kocsikat Záhonyban átszerelik normál nyomközűre, azaz kapnak maguk alá normál nyomközű forgóvázat. Mivel az orosz vasutakon központi vonó-ütköző készülék van, azaz az összekapcsolás szinte automatikus, a magyar mozdony és az orosz kocsik közé kell közvetítőkocsi, aminek az egyik vége magyar, a másik vége orosz szabvány szerinti csatlakozású.

Vásárosnaménytől utunkat a bezárásra ítélt mellékvonalon, Nyíregyháza felé folytattuk. Az út meglehetősen egyhangú volt, rengeteg akácerdő kísérte a síneket, és jobbra-balra elég sűrűn ágaztak ki mindenféle rég használt iparvágányok be az erdőbe.

Nyíregyházára - meglepő módon - még világosban érkeztünk, de a hazafelé tartó InterCityn már elkókadtunk picit. A Nyugati pályaudvarra 20 perc késéssel érkeztünk, 771 km és 18 óra 54 perc menettartam után végre megérkeztünk. Szerencsére még nappali járattal mindenki eljutott az ágyáig... Kérem hogy csak az csinálja utánunk, aki igazán elvetemült! :)