Már volt szó az 500+ intézményéről, de arról, hogy mi is az konkrétan, még nem beszéltem. Egy kicsit mánia, egy kicsit sport, egy kicsit kihívás, a vasútbuzullás egyik legelvetemültebb faja, de kiváló móka. Persze annak, aki szeret vonatozni. Aki nagyon szeret vonatozni, és nem restell 14-16 órát szinte egyhuzamban sínen tölteni. Vagy négy teljes napot hajnaltól késő estig...
Az ötszázplusszozáshoz tudni kell először is, hogy a magyar vasúti díjszabás kilométer-övezetekre van felosztva. 0-50 km között 5 km-enként növekszik a tarifa, 50-100 km között 10 km-enként, 100-300 km között 20 km-enként, 300-500 km között pedig 50 km-enként. 500 km felett nincs több övezet, aki e felett utazik (egy irányba), az fix összeget fizet. Tudni kell azt is, hogy 100 km-ig a jegy 1 napig érvényes, 100 km felett pedig 4 napig. Így az ötszázplusszozásnak két fajtája alakult ki: van, aki egy naptári napon belül igyekszik minél több kilométert megtenni 500 felett, és van, aki 4 nap alatt igyekszik megtenni ugyanezt. Jómagam eddig csak az első változatot próbáltam ki, de előzetes számításaim szerint lehetséges egy kereken 2009 km hosszú út is, ami 4 nap alatt teljesíthető, idén még ki kell próbálnom ezt is...
Felvetődhet a kérdés, hogy ugyan hogy lehet 500 km feletti távot vonatozni egy nap alatt egy irányba az országban, mikor jóformán csak a Szentgotthárd-Záhony táv ennyi körülbelül, és akkor még vissza is kell onnan jönni. Nos, a titok nyitja a hétközapi utas számára tökéletesen értelmetlennek tűnő útvonalban rejlik. Két alapszabályt kell megjegyezni. Az egyik: nem érkezhetsz meg ugyanarra az állomásra, mint amelyikről kiindultál (zárt hurokutazás tilalma). A másik: nem érintheted kétszer ugyanazt a vonalszakaszt/közbenső állomást. Az első eset elég bonyolultnak hangzik, pedig nem az: az ötszázplusszt érdemes Budapestről kiindulva tervezni, mert csak a három fejpályaudvar (Keleti, Nyugati, Déli) számít egy állomásnak, a többi nem. Így pl. a Nyugatiból indított vonatozást Rákoson, vagy Kelenföldön, esetleg Ferencvárosban lehet végezni, így nem zártuk be a kört, mégis ugyanoda érkeztünk. A második kitétel teljesítése némi tervezést igényel, de tartható.
A jegyvásárlás is okozhat bonyodalmakat. Ha ugyanis olyan pénztárban próbálkozunk 500+-os jegyet venni, ahol gépi jegykiadás van, ott a pénztáros a kezdő- és célállomáson kívül az érintő- és elágazópontokat is kéri, a VMAEF pénztárgépprogram ugyanis bekéri ezeket a köztes adatokat is, így nem csak a mögöttünk álló sort haragítjuk magunkra, hanem a pénztáros szakmai tudását is a csúcsra kell járatnunk. A program 16 érintőpontot tud felvenni, tehát ha ennél több kell, akkor lehet belőle némi akadozás... Ennélfogva egyszerűbb ún. "kutyanyelvet" vagy hivatalos nevén reformjegyet venni (lásd első kép). Kevés állomáson árusítanak már reform- és kéregjegyeket, és ezeket is eléri a gépesítés hamarosan. Mindenesetre ha tehetjük, válasszunk ilyen pénztárat, sokkal kisebb a jegyvásárlás időigénye és a konfliktus a pénztárossal. A reformon ugyanis legfeljebb a kezdőállomást kell feltüntetni, a többivel pedig nem kell törődni. Még jobb, ha keletbélyegzés nélküli jegyet kérünk, mert akkor a kezdő állomáson lebélyegeztetjük a jegyet, és az onnantől lesz érvényes. Budapesten pl. Budafok-Belváros kínál még reformjegyet, a 47-es villamossal könnyen elérhető a pénztár.
A kalauzzal persze még lehetnek bonyodalmak a honnan-merre-hova kérdésben reformjegy esetén, de ha szabályos az út, akkor nem lehet baj. Jómagam első igazi 500+ túrámat 2006. októberében tettem meg a fenti térképen látható útvonalon. Budapest-Nyugati pu-ról indultam Szolnokra, onnan Lakiteleken át Kiskunfélegyházára, tovább a Kiskunhalas - Baja - Bátaszék - Dombóvár-alsó - Dombóvár útvonalon Sárbogárdi átszállással Budapest-Kelenföldön ért véget az út. Az út hossza 533 km volt, tehát egészen "lájtosnak" mondható.
Szolnokig a záhonyi gyorssal mentem, majd Usgyira szállva utaztam Lakitelekig. Lakitelektől Kiskunfélegyházára már egy BZmot hátsó kocsijában az ún. "panorámaablakban" élveztem a mellékvonali hangulatot, a kavicságyba fektetett 34 kg/fm-es vékonyka síneket.
Kiskunfélegyházától Kiskunhalasig a villamosított vonalon egy 2. osztályú By és egy 1. osztályú Ao sorozató kocsiból összeállított "csak másodosztályú" vonattal utaztam, a vonatot egy V43-as húzta, és egy másik V43-as gépmenetet spórolva utánunk kötve alkotott szendvicset. Kiskunfélegyházán sikerült elcsípni a felsővezetékesek ABnymot(?) kocsiját, ami egykor mellékvonali motorkocsiként szolgált.
Kiskunhalastól aztán dízeles pályán haladtunk tovább, Baján át Bátaszékig az MDmot 3006 számú Piroska tolta a vonatunkat. Az MD motorvonatok azóta már rég eltűntek a bajai vonalról. Bácsbokodon kereszteztünk a 3005-ös MD-vel is.
Bajától Dombóvár-alsóig (sajnos) Bz motorvonatot kaptunk. A vonalon ma a Délkör-gyorsnak nevezett vonatok járnak, mozdonyos-kocsis összeállításban, így jobb lehetőség nyílik a fotózásra, amit érdemes is megtenni, mert nagyon szép dombok között kanyarog a vonal, Mőcsénynél pedig alagút is van. A vonal egyébként alighanem vezet az egy km-re eső ikerneves állomásokkal bíró vonalak között: Mágocs-Alsómocsolád, Kárász-Köblény, Máza-Szászvár, Hidas-Bonyhád és Mórágy-Alsónána jönnek sorban Dombóvár felől.
Dombóvár-alsón a fűtőház előtt állt akkor szétbontva az M40 233 pályaszámú Púpos, amely 2 évvel azelőtt még vígan (na jó, nem vígan, hanem erősen nyögvenyelősen) ontotta a fekete füstöt a Balaton északi partján a Szombathely-Balatonfüred fürdővonattal. A mozdony azóta is megvan, nem selejtezték, jelenleg Szombathelyen áll, alkatrészbányaként.
Dombóvár-alsón bejött egy kis késés, a Gyékényesről jövő személy, ami Dombóvárra megy, késett, így lassan besötétedett. Viszont így láttam befutni a Pécs-Kaposvár vonatot, valamint lefotóztam a Szegedre induló esti vonat Csörgőjét is.
Dombóvártól egy V43-asból és két MD mellékkocsiból kiállított személyvonattal mentem Sárbogárdig. A vonaton a kalauz leült mellém és elmagyaráztatta, merre is jártam, mert a jegyemen ekkor már 6 vonatszám szerepelt. Sárbogárdon még lefotóztam az épp ott várakozó szóló Bz motorkocsit, aztán jött a pécsi IC, amellyel kis időnyereséggel végül Kelenföldig utaztam.
Nem ez volt az utolsó 500+-os túrám, és mint említettem, jó lenne a 2009-es 2009 km-es nagy országos 4 napos túrát is megcsinálni... Azért aki szeret vonatozni, annak mindenképpen ajánlom, hogy legalább egyszer próbálja ki az 500+ nyújtotta élményt, mert vonatozni jó!
