Vonatozni márpedig kell!

Új sorozattal szeretnék életet lehelni a blogba, hosszú szünet után. Mivel a Facebook elszáll, a blog.hu megmarad :), ezeket a képeket itt is közzéteszem, hogy ne csak az ismerősök nézegethessék, vagy gondolkodhassanak rajtuk. Minden napra egy-egy kép, egy kis adalék történet.

Első versenyzőnk Almásfüzitő. Vasárnap vonatoztam egyet arrafelé, és igen lesújtó képet mutatott. Röviden: pusztulat. Egykor sokkal szebb napokat látott, hatalmas pályaudvar, melyet a timföldgyár bezárása kis állomássá degradált. Fizikailag megvan mind a tizensok vágány, meg a rendező, tároló és iparvágányok, de a forgalom, az minimális. A fővonal sem tér már be az állomásra, a két átmenő fővágány oldalt elkerüli a váltórengeteget. A forgalmi szolgálat még megvan, de pénztár már nincs. A váróterem még nyitva van, de az ablakok be vannak zúzva.

Így múlt el az idő Almásfüzitő felett, 1997 óta.

Hogy milyen ének? Hát a General Motors nagy sikerű motorsorozatának éneke! A horvát 2062-es sorozatú mozdonyokban a GM-EMD 16-645-ös motorja dobog, és szenzációsan jó hangja van. Igaz, én elfogult vagyok, mert hát Nohab rajongó is volnék ugye, és a Nohabokban is GM-EMD motor muzsikál, igaz, egy korábbi fejlesztési fázis, a 16-567-es.

Ezúttal egy teljesen hétköznapinak indult, de elég viccesen sikerült túrát mesélek el. Az alapötlet az volt, hogy menjünk le Bajára, aztán onnan kiindulva a Baja-Bátaszék-Sárbogárd-Székesfehérvár "interkontinentális" vonattal üssünk egyszerre két legyet, azaz két vonalat utazzunk be, majd hogy a Fehérvár-Pusztaszabolcs vici se maradjon ki, Fehérvárról személyvonattal irány Pusztaszabolcs, majd onnan a Déli. Egy buktató volt csak a dologban...

...az nem egészen normális. Nem tervezett, de hosszúra sikeredett szünet után egy rendkívül hosszú vonatozás élményét osztom meg a T. Olvasókkal. Állítólag eléggé elvetemültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki képes legyen hajnali 3-kor útra kelni, csak azért, hogy eljusson egyszerre két "világvége" vonalra is, hogy aztán este tíz óra felé érjen újra vissza kiindulási állomására. Nos, a hülyeségért nem kellett messzire mennem, Division by zero topiktárssal vágtunk neki a megatúrának.

Ki ne emlékezne Szomjas György legendás filmjére, a Kopasz kutyára? Ki ne emlékezne abból Schuster Lóránt iránymutatására: "Pongrác telep. Kőbánya. Blues!" És ki ne ismerné a Hobo Blues Band Kőbánya blues című számát? Remélem elég sokan ismerik. Viszont maga Kőbánya rengeteg csodát tartogat. Nem a lepattant lakótelepekre és barakkokra gondolok, bár kétségkívül annak is van romantikája. Rengeteg üzem van itt, dimbes-dombos a táj, és keresztül kasul hálózzák a villamosvonalak és iparvágányok, melyek közül a legtöbb sajnos már elveszett, vagy elveszőfélben van, de emitt mutatok egy érdekeset, a Gránátos utcait.

Aki azt gondolja, hogy a vonatozgatás úgy megy, hogy felpattanok az első sínen guruló járműre és megyek, az kicsit téved. A vonatra szállást egy kisebb tervezőmunka előzi meg, de ez már leggyakrabban csak pár perc, igaz annak, aki már hosszú évek óta gyakorolja a vonatozás művészetét. Mi is előzi meg pontosan az utazást? Mi kell ahhoz, hogy jól sikerüljön a túra? Táblázatok, térképek, SZVÖR, időjárás, csillagászat, és persze az ötlet, hogy utazni akarok.

Körüljárás Kondoroson.

Már volt szó az 500+ intézményéről, de arról, hogy mi is az konkrétan, még nem beszéltem. Egy kicsit mánia, egy kicsit sport, egy kicsit kihívás, a vasútbuzullás egyik legelvetemültebb faja, de kiváló móka. Persze annak, aki szeret vonatozni. Aki nagyon szeret vonatozni, és nem restell 14-16 órát szinte egyhuzamban sínen tölteni. Vagy négy teljes napot hajnaltól késő estig...

2007. nyarának legnagyobb eseménye számomra az volt, hogy útnak indultam egy számomra addig ismeretlen világ felé, ami alig 100 km-re van a magyar határtól. Az úticélt egy borongós téli napon jelöltem ki, a számítógépem fölött lógó Európa-térképre bökve: Szarajevó.

A tekintetemet mindig megakasztotta egy pajzsos levélhez hasonló államalakulat, amelyről mindenkinek a háború jut eszébe: Bosznia-Hercegovina. Az egyetem alatt is részt vettem a délszláv háborúval foglalkozó szemináriumon, tehát valamennyire ismertem a konfliktus okait és következményeit, de magáról az országról, a kultúráról, az ottani emberekről és nem mellesleg a vasútról kevés információm volt. Mindez természetesen az internet világában már nem jelent problémát, augusztusra, az utazás idejére minden információ részletesen ott állt az asztalomon, jegy a kézben, térképek a táskában. Bárkinek mondtam, hogy hova megyek, az első kérdése az volt: Ott nincs háború? Nem lőnek?

Az egyetemi évek végeztével rám törő nagy szabadság - már nem egyetemista és még nem jómunkásember - kitűnő lehetőséget adott arra, hogy sok olyan helyre elvonatozzak, ahová értelmes eljutási lehetőség csak hétköznap van. A 2006-os menetrendben kitűnő lehetőség kínálkozott egy kis 500+-os, azaz 500 km feletti vonatozásra, amelyet az alábbi térképen szemléltetek:

Az útvonal az alábbi volt: Budapest Keleti pu. - Füzesabony - Debrecen - Püspökladány - Vésztő (oldalutazás Körösnagyharsányba és vissza) - Kötegyán - Békéscsaba - Szolnok - Zugló.

Már a rómaiak is megmondták, igaz, hogy ők ezt még hajóra értették. Én pedig úgy gondolom, hogy nem tudnék meglenni a sínen való mozgás nélkül, és ha már nem lettem villamos, hát utazom. Megpróbálom felidézni néhány korábbi emlékezetes utazásom eseményeit, hátha lesz valaki olyan elvetemült, hogy elmenjen az ország egyetlen végmegállóhelyére, vagy átvágjon a sűrű erdőn sínek nyomát kutatva. Vagy egyszerűen felszálljon a villamosra, és menjen - önmagáért az utazás élményéért. Persze, bevallom, én már végzetesen megfertőződtem a "vasútmánia" nevű alighanem gyógyíthatatlan kórral, szóval elnézést, ha néha szubjektív vagyok. De aki még nem fertőzött, az is talán kedvet kap megnézni ezt-azt vonaton. Ha meg nem, hát akkor itt lesz pár kép, hogy mi újság a sínek mentén kis hazánkban, és erre-arra a környéken.

Sárga-zöld, irány a nyílt pálya!